Kiemelt információk Jordániába utazó és ott tartózkodók figyelmébe
Kiemelt információk Jordániába utazó és ott tartózkodók figyelmébe
Kiemelt információk Jordániába utazó és ott tartózkodók figyelmébe
Magyar gyökerekkel rendelkezel és aktív tagja vagy a magyar diaszpórának? Arról álmodozol, hogy Magyarországon tanulj?
Az Irán és Izrael között a napokban feszültebbé vált helyzetre tekintettel felhívjuk a Jordániában tartózkodó magyar állampolgárok illetve a Jordániába készülő utazók figyelmét, hogy az eddigieknél is nagyobb körültekintéssel szervezzék az országon belüli mozgásukat és a tervezett beutazásukat.
A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet – a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára – Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg
A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet
2022. március 7-én hatályba lépett a koronavírus-világjárvány elleni egyes védelmi intézkedések megszüntetéséről szóló 77/2022. (III. 4.) Korm. rendelet, amely hatályon kívül helyezte a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendeletet.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Tempus Közalapítvány ez évben is meghirdeti a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramot. A programra olyan, a diaszpórában élő, magyar gyökerű érdeklődők jelentkezését várják, akik a 2025/2026-as tanévtől Magyarországon folytatnának felsőfokú tanulmányokat.
Áder János köztársasági elnök beszéde a Nemzeti Összetartozás Napján az Országgyűlés emlékülésén Kövér László házelnök az Országgyűlés emlékülésén elhangzott beszéde
Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár és Koltay András rektor a járványhelyzetre tekintettel videókonferencia keretében írta alá az MDA 2020 szeptemberében induló Diplomataképző Programját érintő megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem között.
2019. december 14. után minden ültetésre szánt növény (pl. cserepes növény, vetőmag, szaporító anyag), termés (pl. alma, mogyoró), és egyéb növényi termék (pl. koszorú, friss fűszernövények) csak növényegészségügyi bizonyítvánnyal hozható be az Európa Unió területén kívüli országokból a magánszemélyek útipoggyászában is! *